Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A portás

2010.02.21

 

2010.02.21. Mindentudó portás

Ma, kérlek szépen, egyik kollégámmal álmodtam. Azt, hogy jól kioktattam, és ő megszégyellte magát, és hűű, be jóérzés volt! Volt egy elődöm, egy olyan portás, aki egy híres újságnak volt a szerkesztője, még nyugdíjasság előtt. Állítólag, aki lassabban haladt el előtte, egyik ajtótól a másikig, gyorsan megragadta az alkalmat, leszóllította, és dézsával öntötte belé a tudományt, ezért elnevezték mindentudó portásnak.

Azt hiszem, ebben a szakmában kiemelkedően tehetséges vagyok. Egyrészt még nincsen megalapozott komoly kisebbségi érzésem, amit felböföghetnék és rázúdíthatnám egy-egy ártatlan vendégre, másrészt funkcionális vagyok és gyors. Azt hiszem, hogy a fenn említett úriemberen kívül mindenkinek szimpatikus vagyok. Elvégre, nagyon könnyű 1-2 percet elragadóan kedves lenni egy idegenhez, még akkor is, ha akadéskoskodó és furcsa!

Ez ilyen nőies tulajdonság, hogy figyelem az embereket, de kétségbeejtő, hogy fél perc alatt is mennyire árulkodó valakinek a viselkedése, modora. Van például az arisztokrata srác. Szép, kékszemű, sok hosszú feketehajú srác, tiszta arccal, lompos, lusta járással. Biztos valahol egy ügyvédi irodát ígért neki a papa, mert mindig egyfelé néz, és minden mást csak mellesleg csinál. Mellesleg beszélget az osztálytársaival, mellesleg nyitja az ajtót, mellesleg köszön. Van egy magas, sajnos nem szép fiú, ő magában beszél. Halkan, de érthetően suttogja a gondolatait, amíg várni kell egy tanárra. Soha nem mond csúnyákat, de ezért a szokással várhatott volna még 40 évet, ugyanis 17 éves. Van egy kislány, aki mielőtt megkérdezné, hogy valamelyik tanár elérhető-e, elmondja családfája történet, tisztán, szép hangon, ékesszólóan. Ilyenek a mai fiatalok.

2010.02.16. Újabb találkozás Fuka Bélával

Tíz nap, tíz nap. Arra gondoltam, hogy írni kéne egy listát, mire költöttem el a tömérdek időmet. Idő kiadások. Elvégre mindig mérgesen nézem a vásárlási listámat, pontosabban már a blokkot, hogy ez sem létszükséglet, ez sem, ez sem. Az időmet mire költöm el? Te mire? Pazarolom, nagylábon élek, azt hiszem, gazdag vagyok? Úgy gazdálkodok vele, mintha nagyon nagyon gazdag lennék, pedig. Pedig.

Egyik nap bejött a portára a határontúli magyar ellenes koldus. Lassú, lomha lépteket hallok a lépcsőn, benyit. Nézem a fejét, nézem, honnan ismerem ezt az antipatikus barmot. Ááááá, megvan. Na most aztán, na most aztán, jól megmondom neki. Olyan mérges letten, majd kipukkadtam, csak néztem mély undorral.

- Marosvásárhelyiek vagyunk, 4 gyerek, nem adták meg a letelepedésit, igazi kolozsvári pamut, 200 forint egy naaagy naaagy köteg....

Örömmel vettem tudomásul, hogy a sztori mit sem változott, naaa, legyek kedves, essen meg a szívem.

- Rohadék, gondolom én, de egy szó mi több annyit sem tudok a fejéhez vágni, annyira ideges vagyok. Nem vagyok kedves, nem nem nem. 

- Igazán kedves vagy morrogja ökölbemászó képével, ökölbemászó modorral, szevassz.

- A viszont látásra. Következőkor, gondolom, majd következőkor úgyis jól megkapja, addig önuralmat gyakorolok. Valahogy.

 

2010.02.15. A nyakigláb nő és a márvány

 

Voltam egy interjún. Irodaház, minden csirli virli, gyönyörű, érthetetlen tiszta, pláza hangulat. Olyan márványos, tudod. Az irodában egy 180 magas, természetes barna, kleopátra firzurájú magas, csinos vékony nő közeledik, nyakig lábain, egyszerű öltözetben, vagány cipőben. A modora lenyűgöző, kedves, közvetlen, érdeklődő, tudatos, és mindezt valószínűleg nem egy tréningen sajátította el, mert a tekintete is szép. Dr. Andrea, nevezzük így. Mert a jog doktora kérem szépen.

Az interjún túl nyogodt voltam, nem is hívtak vissza, még egy napot adok nekik, és megkérdezem Dr. Anreát, hogy mi nem tetszett. Komolyan, a szimpátiára utalva megkérdezem, és a fejleményeket ide leírom.

Ha csak lehet, egyél szénhidrátszegény kaját. Jót tesz.

  

2010.02.06.

 

Legtöbb álmom arról szól, hogy írok. Pedig egy csepp vágyat sem érzek, hogy valóban ezt tegyem. Egy csepp vágyat sem érzek, semmi iránt.

Olvasom Merle Francia Históriáját, és azt gondolom, hogy ez is csak időpocsékolás. Pedig nem. Olyan jó közel hozza a halál gondolatát. Mivel napi 6-8 órát olvasom, azt hiszem, nem lepődnék meg, ha a belváros egyik villanyoszlopán akasztott, vagy felnégyelt embert látnék. Egy szemléletesen megírt könyv közelít egy jó virtuális valósághoz. Amikor heroesozok, akkor vörös sárkányokról, vagy fekete lovagokról beszélek, most meg akasztott emberekről. Pedig milyen buta vagyok, az inkvizició adatként nem annyira átélhető, mint egy 7 kötetes történelmi regényen keresztül.

Őrültségeken jár az eszem, hogyan lehetne kizökkenni ebből a félelmetes közönyből? A táncóra sovány vigasz, a nyelvtanfolyam csontváz, a porta... a portán nincs jó illat. De azért a portát szeretem. A gyerekek szerintem meglepődtek, amikor egy relatív fiatal nőt láttak meg a mindentudó portás székében. Van egy kissrác, nagyon kedvesen szemtelenkedik. Talán hetedikes. Mindig jól teletömi a száját valami étellel, a kijárat előtt teli szájjal rámköszön, majd hahótázva kirohan, hogy most milyen szemtelen volt. Csak, ha már meglátom, én is nevetek. Egyszer remélem kijön úgy a lépés, hogy én tudjak degszre tömött szájjal ráköszönni. Engem egyáltalán nem háborít fel, ha nem köszönnek. A két másodperc alatt, amikor elhaladnak előttem, szinte sejteni lehet, hogy miért nem. Egyik végtelenül gátlásos, a másik sznob szülők gyereke, nem fontos a portás, a harmadik az egész világra mérges, a negyedik alig él, tehát energiatakarékosságból, mindegyiknek nagyon jó kifogása van, és megértem.

Sőt, elméletileg annyi midenen fel lehet háborodni, ellenezni, helyeselni, megvetni, kifigurázni, de szerintem kevés felszínes dolog megmagyarázhatatlan, és ezért unalmas mindazt tenni vele amit lehet. Unalmas a gyerekekre panaszkodni, hogy nem köszön. Szegény, ő is felnőtt lesz egyszer, s majd neki is pont olyan rossz lesz, mint nekünk.

 

2010.01.31. Sorsfintor

 

Ha érettségi előtt, amikor a 800 méteres futásért kűzdöttem azt mondják, hogy nemsokára lefutom a félmaratont, körberöhögöm, és a neves eseményig fennhangon csúfolom az illetőt. Ha tizenéves feminista koromban azt mondják, 24 évesen fogok szeretni főzni, a hasamat fogtam volna a nevetéstől. Ha filozófia mesteris korszakomban azt mondják, hejj lányom, lesz olyan, hogy hatra jársz dolgozni, és ötkor kelsz, fennhéjazva minden kapcsolatot megszakítottam volna az illetővel, és a markomba röhögtem volna, hogy ő azt hiszi, hogy én. Na, ne félj. Most bezzeg. Mi következik? Valaki meséljen valamit, ami most hihetetlen, hadd lám a jövőmet!

p.s.: Tudtad, hogy Nostradamus orvos volt? Egyébként ma Margit néni nem jött, csak a fia. Hosszú hajú jó kinézésű fiatalember. És sokkal unalmasabb, mint Margit Néni. Holnap még mesélek. Jóéjt gyerekek.

 

2010.01.30.

 

Vigyázz, hogy mit kívánsz, mert teljesülhet. Komolyan.

 

2010.01.28. Boldogság prevenció

 

Nem menekülünk, a barátod egy javíthatalan romantikus. Nem menekülünk, csak barmok vagyunk. Nem látjuk a fát az erdőtől, a nagy szépet a sok jódolgunkban. Mindig más kéne, mindig jobb, mindig több, több több. Lásd Kundera, a lét elviselhetetlen könnyűsége. Szerintem ez egy olyan állati jó tulajdonság, ami a túlélésben segít, és egy olyan emberi rossztulajdonság, ami gátol a fejlődésben, sikeresen megelőzi a boldogságot. Mondjuk... boldogság prevenció.

Úgy érzem, az akarat és a szerencse kellemesen fűszeres keveréke, ha észreveszed Margit Nénit. De biztos millió dolgot nem veszel észre mellette. A boldogság prevenció sikeres fejezeteként ezen én szoktam savanyogni, hogy mennyi midnent nem veszek észre. Ahelyett, hogy örülnék annak, ami összejött.

Mi elöl menekülünk? A boldogság elől? Szerintem egyetlen dologtól tudunk menekülni: saját magunk. Én ebben a helyzetben, én ezekkel a felelőségekkel, ilyen meg olyan feladatokkal, ilyen olyan érzések, lelkiismeret, stb. Ez is az alap szoftverünk tartozéka, szorri.

Na most megint hova lett a három nap??? Egyik nap azon kaptam a bkv óráját, hogy jóval gyorsabban pörgött, mint kellett volna, de ahogy ránéztem, lelassult. Mi folyik itt?

Megyek mosakodni, mert egy magazinnal kapott festéket kentem a képemre, és könnyezve ülök itt a számítógép előtt.

 

2010.01.25. Anne Shirley

 

Ha tegnap volt 23., és ma 25., akkor hova lett 24??? Reggel 4:30-ig néztem Anne Shirley-t. Pontosan tudtam, hogy happy end lesz, mégis meg akartam bizonyosodni róla. Kicsit nyálas, kicsit giccses, de bűbájos, néhol tanulságos, néhol nagyon élethű, és kedves. Látszik, hogy a regényt nő írta, mert az árnyalatok nagyon részletesen ki vannak dolgozva, mimóza érzékeny az egész fim, a szereplők, a helyszín, a történet. Ha megnézed a filmet, mind mondhatják neked, hogy harmadik világ, vagy negyedik, hogy jelenleg is katasztrófák történnek, úgysem hiszed el. Finom, de zseniális. Az alakítások is jók.

Mindezt úgy írom, hogy megnéztem egy színdarabot, amit a kritika földig húzott, engem meg elbűvölt. Na, mind1, carpe diem, és Anne Shirley. Kösz Balázs, igazán tudsz ajándékozni, és ez nagy művészet, ritka tehetség.

Ja igen. Hívtál már meg úgy valakit kávézni, hogy azt mondtad, kifizetted, erre ő többször megköszöni, mire te többször válaszolsz, hogy szivesen, aztán a pincér utána rohan, hogy legyen szives fizesse ki a fogyasztását? Jó bravúr, ajánlom. De csak nagyon régi, vagy nagyon új barátokkal érdemes próbálkozni.

 

2010.01.23.

 

Évek óta nem láttam már a saját hajszínem. Mindig festettem, vagy valamivel megvarázsoltam, így érdekesebb. Mostanában viszont még nem szántam rá magam, hogy elmenjek fodrászhoz, ezért kénytelen kelletlen szembe kellett nézzek saját hajammal. Sok közötte a fehér.

Anna mesélt valamelyik nap a fölöttük lakó szomszédokról. "Nálad sokkal fiatalabbak" - mondta hetykén.

Valamelyik másik nap vásároltam egy maszkot a drogériában. Olyan, amilyennel a filmekben szoktak csúfolódni, ott uborka karika is szokott lenni a nők szemén. Na kipróbáltam. Tudatlanul olyat választottam, amelyik ha fennvan, összehúzza a bőrödet. Megdermedtem a tükör előtt, 5 évvel korábbi magamat láttam, megzavart.

Én pedig minden nap a tükörbe nézek, és azt a 7 éves kislányt látom, aki fodrásznál volt, Phantagiro frizurát kapott, és nagyon várta, hogy megkezdődjön az iskola első osztálya.

 

2010.01.22.

 

Kerek 20 nap internet nélkül. Milyen érzés volt? Mint lakatlan szigeten élni. Éreztem, hogy lemaradok a világ nagy és fontos történéseiről, szörnyű volt, hogy nem nézhetem meg a receptet a neten, nem guglizhatok csak úgy szabadon, nem jelentkezhetem az állásokra. Viszont. Viszont. Hirtelen lett 4-5 szabad órám, hírtelen sokkal többet beszélgettem a körülöttem lévő emberekkel, a világ színesebb lett, többet olvastam, a reggeli kávémat nem a buglya mellett, hanem az ablakon kibámulva ittam meg. Egy halom levelet írtam az Anyámnak, és rájöttem, hogy lassan írok és bizonytalanul, az ujjaim a billentyűzetet kívánják. Most néha azon kapom magam, hogy mély utálattal nézek a gépre, hogy képes a netre kapcsolódni.

Margit Néni

Egy különösen szép téli napon nemes közönnyel üldögéltem a portán. Ha valaki kinntről jött, leverte a cipőjéről a havat, felmászott a néhány lépcsőn, majd kinyikorgatta az ajtót. Ezen a különösen szép téli napon valaki nagyon lassan, de határozottan hajtotta végre ezeket a műveleteket. Lassan nyílik ajtó, és belép rajta egy 1.60 magas, szürke göndör hajú, kucsmás, hójáró cipős, hajlott hátú hölgy. Hunyorít, felém lép.

- Hát, te ki vagy?

- Kezét csókolom! Nagy Sárika vagyok.

- Nahát, és mióta vagy itt, és meddig leszel?

- Néhány napja, és még néhány napot, valaki kibetegedett a portási sorból.

- No, Sárika, én Margit néni vagyok, elég bolondos öregasszony, és néha erre járok.

- Várom szeretettel, amikor én vagyok, de a többiek is biztosan.

- Sárika, azt tudd, hogy nekem azt kell mondani, hogy Szervusz Margitnéni. Mindig nagyon otthon éreztem magam ebben az épületben. Az Apám itt kérte meg az Anyám kezét. Hát nem csodálatos?

Margit Néni mesélt néhány percet, volt amikor felkacagott, és volt, hogy egyszer csak egy könnycsepp folyt végig az arcán.

- Na de nem tartlak fenn Sárikám, jobb dolgod is van, mint a butaságaimat hallgatni. Mentem is, szervusz. Rohanok! Kacag egyet.

- Szervusz Margit Néni!

- Na, ezért a köszönésért már érdemes ide elcsoszogni.

Másnap Margit Néni hozott képet Eszterről, egyik unokájáról. A szülők, nagyszülők mindig mutaogatják a gyerekeiket, unokáikat, és csak attól mert kicsi, nem biztos hogy édes, és szimpatikus szegény. De Eszter... A legszebb kislány akit valaha láttam. Angyalian tiszta és okos tekintet, csak semmi angyali szőke fürt: rengeteg barna hosszú haj, befonva, a kedvessége beleégett az arcomba. Megigézve bámultam.

Margit Néni megnézte, a könny végiggördült a bal arcfelén (mindig csak ezen), elköszönt. Nemrég még ő volt Eszter, és hamarosan Eszter Margit néni lesz.

 

2010.01.02.

 

Természetesen a fenti dátumot elrontottam, és 2009-et írtam reflexből. De az agyam valahol 2007-nél állt meg. A portás egy barom. Szétszórtságában a tegnap felkelt hajnali ötkor, lélekszakadva rohant, hogy el ne késse a hat órai pontos nyitást, majd elégedetten beült a székébe, és eszébe jutott, hogy délutános. Kínjában röhögött egyet, és hazament. Közben közben azon elmélkedett, hogy most ennek mi értelme volt, mondjuk világegyetemi szemszögből nézve. Tudni illik, van egy ilyen szemszög is, ez lehet kvázi Isteni szemszög is. Sajnos nem tudom pontosan, hogy mit jelent kvázi, de talál ide.

A portás ma megint barom volt, mert felkelt hajnali ötkor, lélekszakadva rohant, hogy el ne késse a hat órai pontos nyitást, majd elégedetten beült a székébe, és eszébe jutott, hogy hétvégén csak hétre kell menni (ezt nem copy pasteoltam, hanem hagyománytisztelően újra begépeltem). Kínjában nagyobbat nevetett, mint előző nap, sőt, beszélt is egy kicsit magába, majd azon mérgelődött, hogy miért nem vásárolt 3 in 1 strongot, mert a szimpla az nagyon nagyon rossz.

2009.12.28.

Azt gondoltam, hogy portásként része lehetek egy nemes egyszerűséggel jellemezhető jóindulatú kis csapatnak. Csapatkának. Az első két nap felhőtlen volt, nem is tudom, hogy járhattam a fellegekben a boldogságtól.

Aaaaaazzzzztttttááááánnnnnn jött Imre, és magyarázott. Imre egy 70 körüli portás, nagyon magyar vonásai vannak. Elmagyarázta az élet értelmét, a szakma kihívásait, a régi szép időket, és hogy miért is érdemes az ő politikai oldalán állni. Jajjj, azt elfelejtettem, hogy ejj, a mai fiatalok. Aztán puhatolózott, hogy milyen protekciós bitang módra kerültem ebbe az állásba. Aztán megkérdezte, hogy mit tanulok.

- már befejeztem a tanulmányaimat

- és tervezel egyetemre menni?

- sajnos az is megvolt már

jajj, én szamár, többet senkinek nem árulom el, talán még azt sem, hogy van érettségim. ettől kezdve ő bűnbánó pedagógus lett, aki mindig csak a kötelességeit teljesítette.

hagyjuk. a portásnak is egy kamra illatú kamra kell, sok finom befőttel.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Ezek

(tes(c)o, 2010.02.23 22:42)

a mai fiatalok....hmmmmmm...Bezzeg a mi időnkben...Jó éjszakát gyerekek!

re: sorsfintor

(Szabi, 2010.02.02 13:11)

Vigyázz, jóslatokat csak MD5-ben fogadj el, különben maga az előrejelzés befolyásolhatná a jövőt, és nem lenne tiszta jóslat. Például ha Oidipusz szülei sose hallották volna a jóslatot, lehet be se következett volna az egész.

re: 2010.01.30.

(Szabi, 2010.01.31 19:06)

Sőt, emiatt már rég leszoktam arról hogy bármin is csodálkozzak.

Érdekes..

(tes(c)o, 2010.01.27 15:27)

...hogy a portásokkal mennyi midnen furcsaság történik. Egyes embereknek egész életükben nem adatik meg, hogy Margit Nénivel találkozhasson, vagy nagyon régi barátokkal élvezni az élet apró örömeit. És miért nem adatik meg? Na ez jó kérdés.
Egy barátom azt válaszolta, hogy menekülünk. De ki elől, miért, hova, mikor vesszük észre, mikor állunk meg?

Én is, én is...

(tes(c)o, 2010.01.12 10:20)

akarok portás lenni. Akarok röhögni reggelente, de nem kell sem sztrong sem szimpla. A nikotin az használ kis adagban az éberségre. Kár h a kocsik nem nikotint puffogtatnak.