Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szerelem a palackban

2009.10.26

          "Kikereste műszerei közül a csodaharapófogót és a kék szemüveget, amellyel meg lehetett látni szellemi lényeket. Majd levette a cipőjét, és beosont Lancelot szobájába.

 

          A szobában kis mécses égett. Klingsor a bűvös szemüveg segítségével átlátott a takarón, az ingen, a bőrön, bele Lancelot testébe, és figyelemmel kísérhette a kis életszellemekpajzán játékait, amint a vérerek labirintusain kergették egymást fel-alá. Sokáig tartott, amíg a szerelmet megtalálta közöttük. De végre rálelt: ott ült a szerelem lovagló helyzetben Lancelot hátgerincén, és egy kicsi tollseprűvel csiklandozta. Azután elunta ezt a játékot, ügyesen bebújt a tüdő lebernyegei közé, és összeszorította a lovag szívét. De ezt is régi tréfának találhatta, mert beült az aortába és a vérfolamon felszállíttatta magát az agyba. Itt egy ideig babrált a finom tekervények között, kivett mindenfélét a fiókokból, meg visszatette, azután belezavarodott a vonalkák rendszerébe, ásított egyet, és Lancelot száján át kiugrott az ágyra. Leült az ágy szélére lábát lógatva, és kis tükörben nézegette magát, mert a Szerelem nagyon hiú. Pedig nem volt szép a Szerelem: sovány volt és sápadt, nyugtalan és idomtalan, és a sok erőlködéstől kidagadtak az erei. De ő nem látta, hogy milen csúnya, mert köztudomású, hogy a Szerelem vak.

          A Szerelem az ág szélén ült - ez volt az alkalmas pillanat. Klingsor gyorsan fogta a harapófogót, és nyakon csípte vele a Szerelmet. A Szerelem sikított egyet, és elejtette a tükröt.  

          A hangra az ébren alvó Lancelot felébredt, egy pillanat alatt talpon volt, kezében vánkosa alá rejtett kardja, és rárohant Klingsorra. Mikor észrevette, hogy Klingsorral áll szemközt, zavartan és gyanakodva leengedte kardját.

 

- Te vagy az, Klingsor? - Nagyon restellte, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hozta házigazdáját.

 

- Igen... erre jártam... gondoltam, megnézem, hogy alszol.

 

- De minek az a harapófogó a kezedben?

 

- Tudod, ha netalán valami féreg zavarná az álmodat, hogy megfoghassam.

 

- Ahhoz neked ekkora szerszám kell? Nekem egy darab papír is jó.

 

- Én nagyon undorodós természet vagyok.

 

- És fogtál legalább valamit?

 

- Igen... de egészen jelentktelen. És megmutatta a Szerelmet.

 

- Pfuj, de csúnya - mondta Lancelot, és kissé gyanakodva visszafeküdt.

 

Klingsor is visszatért szobájába. A Szerelmet begyömöszölte egy palackba, gondosan bekötötte pergamenpapírral és cukorspárgával, és a pergamenre rajzolta Salamon király pecsétjét."

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

A Múzsa műküdése

(Szabi, 2009.11.10 07:22)

Fél kilencre van felhúzva az óra. Szoktatom magam ismét a korábban fekvéshez, korábban keléshez. Egyelőre egy elfogadható lépésnek tűnik, ez a fél kilenc. Egy rég nem látott ismerős, a Múzsa, viszont közbeszól. Háromnegyed hét. És ébren vagyok. Nem a múzsa költött fel. Vagy lehet, csak jól titkolja. Mindenesetre nem ő riasztott fel álmomból. Semmi különös. Hétköznapi, megoszokott, kora reggeli gondolatok. Öt perc. Nem vagyok álmos egyáltalán. Tíz perc. Ekkor gondolataim lassan, szinte észrevétlenül témát változtatnak, és kibontakoznak egy történet körvonalai. Másodpercek alatt megvan az egész, hiszen nem szavakban gondoltam ki. Ez az! - önt el az eufórikus érzés, hát Isten hozott, kedves réges-régen nem látott ismerős. Végre ismét képes vagyok valami eredetit írni, van ihlet hozzá. Vagyis képes leszek. Még alszok úgy egy órát, frissen felkelek, és írni kezdek. Aha, azt csak gondolod! Nem úgy megy az! Öt perc. Nem alszok. Tíz. Gondoljam csak újra, hogyan és mit fogok majd leírni? Tizenöt. Hogy is volt? Sehogy. Pár esetlen mondat lett belőle. Ennyi?
Hát jó. Majd holnap leülük írni. Vagy egy hónap múlva. Valamikor. Most már tudom, hogy létezik az ihlet valahol, kacéran megmutatta magát egy pillanat erejéig. Bizonyítékom nincs rá. Csak a sejtése annak, hogy létezik.

Minden

(Kati, 2009.10.28 07:08)

tetszik a Szerb Antal stílusában. Nem bánnám, ha azért vonzana, mert hasonlítok rá. Szerintem nem ragadt rám a stílusa.

érdekes link

(Szabi, 2009.10.27 17:13)

http://mkkp.hu/

érdemes

(Szabi, 2009.10.27 15:38)

A kérdést arra értettem, hogy a hasonló kifejezésmód miatt szeretted-e meg, vagy fordítva, a stílus ragadt rád mert megszeretted.

Nem bóknak szántam amit írtam, csak egyszerű észrevételnek. Tudod jól, hogy még látok javítanivalót a fogalmazásmódodban :)
A hasonlóságról.. nem tudnám pontosan megmondani, mi az, ami erre a következtetésre juttatott. Talán az a mozaik-szerűség amit említettél.

valaki ajánljon

(Kati, 2009.10.27 14:20)

egy értelmes, derűs, izgalmas linket.

kakamuci

(tes(c)o, 2009.10.27 10:34)

Húúha,

(Kati, 2009.10.27 07:08)

pont a tegnap gondoltam arra, hogy Szerb Antal, Hamvas Béla, előtt, után, közben olyan nevetségesnek érzem magam, amíg egy pillanatra is arra merek gondolni, hogy talán érdemes írni, van egy kevés esélyem. Emlékszel Sarmanul Dionis is azt gondolta, hogy ő az Isten...? Ez eddig a legnagyobb elismerés amit kaptam, de azért tudom, hogy nem igaz. :) köszi. Szerb Antal nagyon színes, és egy ideig kiszámíthatatlan,intellektuális és nem öntelt, számomra ez a legnagyobb vonzereje.

Jujj

(Szabi, 2009.10.27 05:42)

Csak most esett le, hogy a Pendragon-legendát is ő írta.

Hatás, vagy ok ... ?

(Szabi, 2009.10.27 05:37)

... hogy éppen Szerb Antal egyik kedvenc íród?
Feltűnt, hogy stílusotokban, fogalmazásmódotokban rengeteg közös vonás van.

Eddig csak elemzői munkásságának ismertem apró töredékeit, de ha már felkeltetted érdeklődésemet, épp elolvastam egy novelláját. Van a nyelvezetében valami, ami egyidejűleg nagyon tetszik, és nagyon zavar. Talán épp ezért volt annyira érdekes és jó érzés olvasni.

Nem is tudtam,

(Bulldog, 2009.10.26 20:04)

hogy te ilyeneket tudsz írni! Komolyan, van amelyik nagyon jó, és nagyot nevettem rajta. Írjál többet! (Tudom, hogy ezt nem te írtad...)

Azzal, hogy

(Kati, 2009.10.26 11:20)

Szerb Antal megírta a világ- és a magyar irodalom történetét csak az a baj, hogy önmagáról nem írhatott. Írásai érdekes, izgalmas, néha egyértelműen alkotóelemeire bontható motívum-mozaikjai a világirodalomnak.