Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


URAM!!

2009.10.30

Késő barátomra várok Budapest egyik központjában. Nagy tér, kevés ember. Barátom késik mint mindig, én pár perccel korábban érkezek, mint mindig. Már elolvastam a fidesz legújabb szórólapját (ez végre jó), megtanultam a neveket és címeket róla, elolvastam az afrikai étterem szórólapját, kinéztem egy menüt, megnéztem a járókelők cipőjét, elismételtem az aznapi ötleteimet, a holnapi teendőket. Még mindig van idő. És ilyenkor történnek az érdekes dolgok.

Hatvanas úriember, koszos bevásárlókocsival közelít. Mocskos, antipatikus, műmosolyos fráter.

- Ááááá, csóóókolom! Van egy kis dolog itt, mit szól hozzá? Képzelje, három gyerekkel átjöttünk három hete Erdélyből, Marosvásárhelyről...

- Mi, mi, mi? Marosvásárhelyt mondott?

- ... és nem kaptuk meg a letelepedési engedélyt, és haza kéne utazzunk, és itt van eredeti Kolozsvári száz százalék pamut, és csak kétszáz forint kisasszony, képzelje, azért 3 gyereknek enni adni, és hazautazni és Marosvásárhely és száz százalék pamut és Kolzsvár és Marosvásárhely...

A hangok egyre távolabbiak és érthetetlenek lettek, mire észrevettem magam, a konyharuha a táskámban, háromszázat adtam kettő helyett, mert, hát Marosvásárhely, Kolozsvár, pamut, három gyerek, jó érvek.

Késő barátom késik, tehát van még kis időm gondolkodni. És érthetetlen módon érzem, hogy megy fel a cukrom, füstöl a fülem, guvad a szemem, és olyan düh vesz erőt rajtam, mint csak régen.

- Ezek szerint a honvágy mégis fed valami többet, mint haza vágyódni a családodhoz. Talán földrajzilag is képes vagyok a kötődésre, de ez nem jó, mert 300 forintomba került, mikor fél éve nincs munkahelyem.

- Szia, késő ismerősom. Ez mind a te hibád, mert késtél.

- Mi?

És akkor feltűnik az ember, pár száz méterre arrébb.

- Iiiiigen???

- Katika, ne rendezz jelenetet kérlek...

- Uram, megkérdezhetem, milyen szobor van a Vásárhely főterén?

- A Mátyás! - Uram aktuális vevője, egy jól szituált több mint negyvenes jól öltözött hölgy.

- Menjen maga is a fenébe!

- A Mmmmáátyás! Igen!

- Hát legalább nézzen utána a sztorijának az Kolozsvár, ne tévessze össze a két várost!

Valamit hablatyolt még, letegezett, mondtam, hogy ne tegezzen, jószerencsét kívántam, és ő is nekem.

Elvégre az amerikai, hollywoodi filmekben is magyarul koldulnak, engem mit zavarjon, hogy Budapesten erdélyiül koldulnak? Úgy látszik bejön ez a sztori, a Budapestiek megsajnálják a szerencsétlen letelepedési engedély nélkül maradt határon túlit.

Vessen mindenki a maga lelkiismeretére. Uram a sajátjára, vásárló jólszituált hölgy az övére, az adakozó magyar a magáéra, én az enyémre.

De a vacak konyharuha 100 százalák török műanyag.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Ez már csak ilyen

(Szabi, 2009.11.26 12:21)

Az árusok nem bíznak már abban, hogy az áru magáért beszél. Ezért reklámozzák például a mandulát, hogy olyan, mint a vaj, és a vajat, hogy olyan, mint a mandula. Ki is mondta ezt? Talán Karinthy?

Időközben

(Kati, 2009.11.26 00:08)

rájöttem, hogy minden budapesti utcai sales person eredeti kolozsvári cuccokat árul. Talán még sincsenek igazi határok közöttünk, csak képzelődünk. Meg fogom kérdezni az ismerőseimet, hogy Mv. főterén árulnak pesti pamut dolgokat? Biztos igen.

Rohad az emberiség lelke?

(Kati, 2009.11.01 22:52)

Vagy ahogy mi leszünk öregebbek, és egyre nagyobb fény derül összefüggésekre, eseményekre, úgy egyre reménytelenebbnek látjuk a mindennapokat? Mert, tulajdonképpen mindig ilyen volt, de mi csak a jelen hátrányait tapasztaljuk, és tudjuk biztosan. Na, melyik?

Az lehet, hogy

(tes(c)o, 2009.11.01 19:58)

régebb büszkeség miatt nem koldultak a székelyek, de ez már a 21. század és sokat változott a technika is. Én nem lennék ennyire biztos, Szabi, az első kijelentés valósagtartalmában...

Onnan lehet biztosdan tudni,

(Szabi, 2009.10.30 18:21)

hogy valaki nem székely, hogy nem fog soha ilyen módon koldulni. Sok nagyon szegény székelyről tudok, akik inkább éhenhalnának, mintsem ilyen stílusban szerezzék meg a betévő pálinkájukat.
Régebb rettenetesen büszke voltam arra, hogy sokfelé jártam már Erdélyben, de még soha egyetlen magyar koldussal sem találkoztam. Most már változott kicsit a helyzet, egy-két öregasszony jóvoltából.

Milyen volt a székelysége?

(Kati, 2009.10.30 17:48)

Tényleg székely volt ezek szerint? Mert Uram szerintem még nem járt a jelenlegi magyar határon túl...

lelkiismeretfurdallás

(Zoltán, 2009.10.30 17:12)

Én egyszer az Uránia előtt kerültem hasonló helyzetbe, zoknit vettem majdnem, de végül a bizalmatlanságom győzött. Visszaadtam a megtermett kreolbőrű "udvarhelyinek", amit a kezembe nyomott, ráadásul végül, ezt megelőzően 500-at kért érte. De olyan székelyül, hogy miután már eltávolodtam, nem sokkal elszorult a szívem és kicsordult a könnyem. Én szemét, hát mit várhat az itteniektől...